-
Empiriokriticizmus vagy mi?
Az alábbi verset egy 100 szavas játékra írtam ahol a kapott szavam az a hosszú izé a címben. Mivel hosszas tanulmányozás után sem voltam benne biztos, hogy jól értem a jelentését így a vers ami született kedves játékos társaimhoz íródott. Mivel jól fogadták a többiek, gondoltam itt a blogon is megosztom veletek 🙂 Fogadjátok szeretettel 🙂
Empiriokriticizmus
Történt ama csodás csütörtöki napon,
Hogy Kata nyomot hagyott a falon.
Zsófi a kérésnek eleget téve,
Jàtékra hívott mókát ígérve.
-
Erberling Judit – Vers a tengerben
„minden vers a lélek szava”
Sziasztok!
Kicsit rendhagyó ajánló fog következni, ugyanis most egy hazai szerző, Erberling Judit első verses kötetéről hozok nektek ajánlót, mely számomra is egy első alkalom lesz, hiszen eddig egyszer sem írtam verseskötetről.
Elöljáróban annyit tudni érdemes, hogy elég ritkán olvasok verseket, néha egyet egyet. Illetve ha nagyon elkap az ihlet jómagam is szoktam írni, de a tudásom a versekről annyi, amennyit annak idején gimnáziumban megtanultam. Éppen ezért nem is mennék bele nagyon ilyen verselemzéses dolgokba, és abba se, hogy ezek így jók vagy nem, hiszen nem értek hozzá. A kötetről inkább a benyomásomat és az érzésemet fogom elmondani.
-
Aurora Lewis Turner – A hatalom köve
Egy interaktív történet megjelenése
Sziasztok!
Most egy olyan könyvről hozok ajánlót, amit már régebben olvastam de az ajánlóm elmaradt róla. Az alábbi sorokat még a megjelenés előtt írtam róla:
„Örömmel tölt el a tudat, hogy ezt a könyvet a kezembe foghatom, hiszen ez egy kicsit a miénk, olvasóké is. Hétről hétre vettünk részt, alakítottuk szavazatainkkal a történetet, befolyásoltuk a szereplők sorsát, és most íme itt van, egy egészként. Egy újabb izgalmakkal és varázslattal teli könyv Aurorától/az írónőtől, amelyben ismét megmutatja, hogy a fantáziája határtalan. „
-
Carlos Ruiz Zafón – A Köd Hercege
Sziasztok!
Egy kihívás miatt választottam a könyvet, de már amúgy is régóta tervben volt az elolvasása, így végre sort kerítettem rá májusban.
A Köd Hercege 13 éves kortól ajánlott, de ez ne szegje kedvét a felnőtteknek se, mert felnőttként is szórakoztató volt és volt benne tanítás is.
-
Esti mese: Kisegér és a macska
Szürke kisegér poroszkál a temetőben.
Jön egy cica. Ham. Bekapja sietősen.
Vékony farkincája kilóg a szájából.
A kisegér küzd, szabadulna bajából.
A cica ízlelgeti, forgatgatja,
nyelvével körbe simogtja.