-
Marosi Nikolett – Szakadék
Csak hiszed, hogy kommunikálsz
Sziasztok!
Marosi Nikolett könyvéről hoztam nektek ajánlót és pár részletet. Még áprilisban olvastam ki, egy utazás alkalmával. Nagyon mély és elgondolkodtató írások vannak a kötetben és bár lassan olvastam őket, sokszor meg is álltam egy-egy után és volt hogy abba is hagytam az olvasást, mert úgy éreztem ezt még emésztenem kell, nem lenne illő tovább olvasni és egy másikra rátérni, még így is azt érzem, hogy gyors voltam.
Fülszöveg:
„Bevallom, kicsit féltem, hogy nekem kell véleményt mondanom, ajánlást írnom a könyvről, hiszen nehéz elfogultság nélkül úgy, hogy a mindennapjainkat együtt töltjük Nikivel. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a Szakadék a szemem előtt született meg. Naponta belekóstolhattam egy-egy versbe, írásba, bár volt, ami még előttem is titok maradt. Talán nem is értettem mindennel egyet és mások is lesznek így, de nem is kell…
Ebben a könyvben a ma embere végre tükörbe nézhet, s gyakran meg is látja magát benne, de valljuk be őszintén, ezt nem szívesen ismerjük el.
Bátran ajánlom az írásokat azoknak, akik szeretnek elmélkedni az élet nagy dolgain, szeretik a szép, mélyreható verseket, akik mernek és tudnak önállóan dönteni, és azoknak is, akik ezt még csak most tanulják…”
Kiss Zoltán
Dalszerző
Borító: Marosi Nikolett és Gál József
Szöveggondozás: Gál József, Orbánné Vidéki Márta
Nálam: 5/5
-
Lukács Liza – Az éhes lélek gyógyítása
Túlsúly, evészavarok és kapcsolati problémák
Sziasztok!
Eddig még nem volt ilyen komolyabb témájú könyv a blogon, de remélem ehhez a feladathoz is felnőttem már és lesz, akinél célba talál a könyv 🙂
Lukács Liza Az éhes lélek gyógyítása című könyvét azért kezdtem el olvasni, mert érintettnek éreztem magam a problémával. Kezdő pontként, hogy ezt jobban megismerjem és többet tudjak róla, választottam a könyvet és nagyon nagy szerencsém volt, hogy elsőre, de sikerült, egy jól megírt, információkkal teli és érthető kötetet választanom.
Fülszöveg részlet:
Ez a könyv Neked szól, aki már hosszú ideje vívod harcodat a túlsúlyoddal vagy az evészavaroddal. Abban szeretnék segíteni, hogy az eddigi meddő próbálkozások után olyan útra léphess, amely valódi eredményekhez vezet. Nem kell erősebben küzdened vagy jobban akarnod. Nem kell más emberré válnod. Mindössze máshogy tekintened a problémára, mint eddig.
Nem mondom meg, mit tegyél, ehelyett arra biztatlak, hogy a könyvben felsorolt szempontok és példák segítségével próbálj rájönni, hogy a Te életedben vajon milyen célt szolgálhat a túlsúly, az anorexia vagy a bulimia. Ez az első lépés a tartós fogyás vagy a gyógyulás felé vezető úton.
„A kötet a színvonalas tudományosság és a meggyőző ismeretátadási képesség szép példája. A szerző alaposan körbejárja a problémakört, minden fontos területet sorra vesz, jó ajánlásokat fogalmaz meg, így a könyv hasznos önsegítő olvasmány – amelynek egyébként kifejezetten élvezetes a stílusa, nehéz letenni. Tisztafejű, okos terapeuta mélyreható tapasztalatai mutatkoznak meg a fejezetekben. Kitűnő, hiánypótló mű, amely remélhetőleg nagy siker lesz nem csupán az elhízottak és evészavarokban szenvedők, hanem a családtagok, érdeklődő laikusok, tanárok és segítő szakemberek körében is.” Prof. Dr. Túry Ferenc
Teljes fülszöveg: https://moly.hu/konyvek/lukacs-liza-az-ehes-lelek-gyogyitasa
-
Múlnak
Múlnak az évek
Peregnek a percek
Siklik az idő
A kezeim közül
Foglyul ejt
Nem enged
Megkötöz
Leláncol
Bajt kevert
Megsebez
Mégis siklik
A kezeim közül
Akarom
Több legyen
Örökké
Együtt mi
Ne legyen
Vége még
Mégis siklik
A kezeim közül
Fogadd el
Tanuld meg
Érezd át
Éld meg mind
Szabad légy
Sose rab
De múlnak el
Sorra mind
S siklik az idő
A kezemben
Erane K. Bront
-
Jud Meyrin – Gyilkosság a krimifesztiválon
Felföldi rejtélyek 2.
Sziasztok!
Nagyon köszönöm Megyeri Juditnak, hogy már megjelenés előtt odaadta nekem Tristan és Lottie történetének folytatását. Imádtam, jobban mint az elsőt 🙂
A Lowdeni boszorkányhajsza a második kötettel együtt, új köntösben jelent meg immáron már a FairBooks Kiadó és Írói Műhely jóvoltából.
Fülszöveg:
A minden lében kanál újságírónő és a mogorva nyomozó visszatér egy újabb, még halálosabb nyomozásra.
Montrose békés, skót kisváros. Egészen addig, amíg Lottie Kelsey, a helyi újság újdonsült riportere hullára nem bukkan a tengerparton. A halott férfi egy irodalmi kritikus, aki előszeretettel írt gúnytól csöpögő véleményt a kezébe kerülő könyvekről. Sok a gyanúsított, és jó részük a városban tartózkodik az épp zajló krimifesztiválon, ráadásul a gyilkosság titokzatos módon kapcsolódik egy másik ügyhöz. Ahhoz, amin Tristan Hunter, a kiugrott zsaru hónapok óta dolgozik.
Egymásnak feszülő írók
Egy felbolydult város
Egy kilátástalan szerelem
Egy veszedelmes ellenfél
Lottie-nak és Tristannek túl kell lépnie a múlton, hogy élve megússzák az újabb közös nyomozást, és elkapják a gyilkost, akinek egyetlen célja van: a végső bosszú. De vajon zárulhat happy enddel a történetük?Kiadó: FairBooks Kiadó és Írói Műhely
Borító: Coverist Studio – Bakosi Fanni, Faniszló Ádám
Szöveggondozás: Tira Nael, Végh Alexandra
Nálam: 5/5
-
Aurora Lewis Turner – Tűzróka
Az ikerlángbűbáj 1.
Sziasztok!
Aurora védjegye lesz lassan, hogy jobbnál jobb interaktív történeteket ír és most megintcsak egy újabb zseniális történet született, Az ikerlángbűbáj sorozat, mely három kötetes trilógia lesz. Ennek első része A tűzróka. A történet ismételten hétről hétre született meg a szemünk előtt, a mi szavazatainkkal által alakult és formálódott meg.
Amaya és Jack története már az első fejezetekben kiderült, hogy nem lesz mindennapi. A könyv végére érve pedig csak annyit tudtam mondani, hűha. Semmiben nem szenvedtem hiányt olvasás közben és különösen tetszett, hogy most az eddigi megjelent könyvekkel ellentétben nem egy teljesen új világba csöppentünk, de ez persze nem jelenti azt, hogy az írőnő fantáziája ne lenne határtalan.
Fülszöveg:
A léleknek hét szintje van, és minden őrző vonzódik egyhez…
Amaja egy titokzatos tűzeset után a mogorva, flegma, kissé életunt harcos, azaz a Vadász oltalma alá kerül. El kell hagynia Japánt, hogy ő is kivegye részét a világ kezdete óta tartó háborúban; harcoljon a lelketlenekkel, és őrző váljon belőle.
Magyarországra érkezik, ahol a Margitszigeten lévő, titkos Akadémián megismeri ikertestvérét, Alexandert. A két árva nyomozásba kezd, hogy kiderítse, miként haltak meg a szüleik. Ekkor még nem is sejtik, milyen titkok és rejtélyek övezik őket, miközben új barátaiknak is bőven akad rejtegetnivalója.
Vajon kiderül, miért száműzték az ikreket a Föld két külön pontjára, hogy ott nevelkedjenek? Mi köze lehet az Elsőknek, akik maguk is lelketlenek, a testvérekhez és világunk pusztulásához? Vajon Amaja megbékél-e valaha a tűzróka jelenlétével, mely egyszerre perzseli fel az emberek és őrzők életét… És végül meddig tudja távol tartani magát a Vadásztól, aki felébreszti szunnyadó ösztöneit?
Vámpírok, átkok, merényletek, boszorkányok, humor és romantika jellemzi ezt a különleges univerzumot, amely világunk álarca mögött rejtőzik.Borító: Kenderesi Viktor
Szöveggondozás: Soltész Eszter
Kiadó: NewLine
Nálam: 5/5