Blogbejegyzések

  • Rövid történetek

    Erane K. Bront – Carnory

    Színezd ki az életem

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Carnory nevű kislány. Ez a kislány a világon mindennél jobban szeretett volna zenész lenni.

    Kiskora óta imádta a zenét, szeretett énekelni és gitározni. A falujukban volt egy zenész, aki nagy hírnévre tett szert a közeli falvakban. Sok helyre hívták muzsikálni esküvőkre, a tehetősebbek születésnapokra és temetésekre is. Amikor csak ideje engedte szívesen tanítgatta a kis Carnory-t, mert nagyon megszerrette a kislányt, aki reggelente énekelve ment a közeli boltba. 

    pixabay/Sponchia
  • Rövid történetek

    Lizzy

    A sárkányok földje a messzi messzi Északon, annak is egy eldugott kis szegletében található egy nagyobbacska szigeten, melyet mindenki úgy ismer a Halál szigete. Az emberek aggatták rá ezt a nevet már sok száz évvel ezelőtt, mivel olyan legendák és történetek keringtek róla, hogy aki eme földrészre lép, az többet élve nem hagyja el azt. Persze az is lehet, hogy soha senkinek nem sikerült eljutnia odáig, mivel a hely körül mindig hatalmas szelek tomboltak, a viharok mindennaposak voltak, az azt körülvevő zátonyok pedig tökéletes halálcsapdák voltak az arra járó hajósoknak. 

    Az egyszerű emberek pontosan ezért inkább megkerülték ezt a zord részét a tengernek és tovább hajóztak egészen a szomszédos területekig. A különböző történetek és mesék száma pedig évről évre nőttön nőtt, akárhányszor egy bátor fiatal úgy döntött, hogy felfedezi magának a rejtelmes Halál szigetet. 

    a kevéske lehetőség miatt egyik kedvenc mesémből választottam illusztrációt Lizzynek 🙂
  • Blogbejegyzések

    Borítóleleplezés

    Zsíros-Takács Mária – Préda

    Sziasztok!

    Ezúttal egy készülőben lévő könyvről hozok egy-két információt és persze a borítójáról is lerántjuk a leplet. A könyv a Smargad kiadó gondozásában fog megjelenni augusztusban így egy picit tehát még várni kell rá.

    Az írónő első könyve a Préda lesz, bár már hosszú-hosszú évek óta ír, így már számos történetet tudhat maga mögött. Ha szeretnétek kicsit többet megtudni róla itt olvashatjátok a bemutatkozóját.

  • Blogbejegyzések,  Rövid történetek

    Mi történt Lakehurstben?

    Sziasztok!

    Egy írós csoport játékának eredménye az alábbi írás, és bár elbuktam a feladatot, ugyanis nem sikerült a történelmet megmásítanom (bocsi Zsófi, kissé félrement a feladat :D) azért gondoltam megosztom veletek, mi született eredményül. Az én történelmi eseményem a Hindenbrugi katasztrófa volt.

    Mi történt Lakehurstben?

    Egy újságíró naplóbejegyzései

    1937. május 6. 

    A Lakehurst Times újságírójaként rendeltek ki a város légi kikötőjéhez a Hindenburg szezonnyitó első útjához, hogy erről írjak cikket. Kezdeti lelkesedésem a sztori megírása iránt alábbhagyott mikor közölte a főszerkesztő, hogy a lap tulajdonosa nem állja az út költségeit, hogy egy próba utat mehessek. A 400 dolláros jegyárat nagyon drágának találta, azért cserébe, hogy egy oldalas cikk jelenhessen meg a lapban róla, így csak a leszálláshoz kellett kimennem és minél több informciót megtudnom, akár az itasoktól is a léghajóról.