Írók az Olvasókhoz
Ezúttal is három szerzőt kértem, hogy üzejenek nektek az Írók az Olvasókhoz rovat keretein belül. Az ő könyveiket a Fairbooks Kiadó webshopjánban is megtaláljátok 🙂
A három szerző és eddig megjelent könyveik:
Sue Dylen könyvei: A római szerető, Enzo és Tilda (A római szerető 1. és 2. ), Kahlo, Törékeny lelkek
„Kosztolányi véleménye, miszerint „A könyvet mindig ketten alkotják: az író, aki írta, s az olvasó, aki olvassa.” – számomra örökérvényű igazság és útmutatás. Számtalanszor elfog az az érzés írás közben, hogy egy láthatatlan darabka belőlem majd az olvasó mellett pihen, együtt sírunk, nevetünk vagy borzongunk a sorok között. Ezekben a pillanatokban az író és az olvasó egyesül.”
Ludvig Dóra könyvei: Mélypont, Küzdelem az emlékekért (Szilánkok 1.)
„Minden rendben lesz. Ezt mondogatja minden ember, még akkor is, ha tudja, nem így lesz. Reménykedik és bízik abban, hogy helyrejönnek a dolgok.”
Alba Ferro könyvei: Gyémánt szívhúr (Isteni játszmák 1.), A szerelem igazsága (Isteni játszmák 2.) májusban fog megjelenni
“Szenvedélyem a szenvedélyről írni.”
A kép megalkotásáért továbbra is hálás köszönet Lukács Edinának, a Booktime blog vezetőjének
falakmögött