-
Írók az Olvasókhoz
Ezúttal is három szerzőt kértem, hogy üzejenek nektek az Írók az Olvasókhoz rovat keretein belül. Az ő könyveiket a Fairbooks Kiadó webshopjánban is megtaláljátok 🙂
-
Aurora Lewis Turner – A megtörhetetlen átok
Az ikerlángbűbáj 2.
A megtörhetetlen átok méltó folytatása lett a sorozatnak.
Ha nagyon tetszik egy sorozat első része jelen esetben A Tűzróka, mindig van bennem egy kicsi félsz a folytatás kapcsán. A szereplők közül van akit megkedvelek, van akit utálok és van akinek drukkolok. Az író persze nem felelhet meg mindenki igényének, de ettől még szorítok bizonyos dolgokért, bizakodhatok.
Fülszöveg:
Amaja egyik ellensége oltalma alatt tölti a nyarat, távol ikertestvérétől, de túl közel a
Vadászhoz. Jack lelke és a világ sorsa múlik most azon, hogy tartani tudja-e a távolságot.
Alexander életveszélybe kerül, ezért Amaja versenyt fut az idővel és meg sem áll az Urál
hegységig.
Az Akadémiára visszatérve rejtélyes halálesetek történnek. Amaja is gyanúba keveredik, ezért kérdéses, hogy barátaival való kapcsolata kiállja-e az idő próbáját.
Vajon kihez köthető a gyilkosságsorozat? Lelketlenek játszották ki az Akadémia védelmi
rendszerét, vagy ismét árulóval van dolguk? Vajon a barátság elég erős kötelék, és a vágyat felül tudja írni a kötelességtudat?
Ikerláng, különleges lények, mágia, vérfagyasztó halálesetek és a régmúlt boszorkányai ütik fel fejüket ebben a nem mindennapi világban, ahol a döntéseken életek múlnak.
A homok pereg. Az idő lejár.Nálam: 5/5
Kiadó: NewLine Kiadó
-
Elena Honoria – A Varázslónő
A Varázslónő története egyszerre volt izgalmas, rejtélyes és telis tele érzelmekkel.
Elenától korábban a Cukorfalat című novellát olvastam el. A történet nagyon tetszett de ott nekem hiányérzetem maradt. A történetet jobban el tudtam volna képzelni ha hosszabban van kifejtve, terjedelmesebben van kibontotva. Nagyon örültem neki, hogy végre egy regényt olvashatok tőle, és nem is kellett csalódnom. Szerintem sokat fejlődött az írónő 🙂
A hatalom nem minden, a hatalommal játszani nem szabad.
Amikor Azoriában egy mágus olyan erőkkel játszik, ami meghaladja képességeit, nem várt folyamatokat indít el, ami nem csak az ő életére lesz hatással. Bár mindent megtesz, hogy a hibát helyrehozza, kénytelen felkeresni az emberek szerelmét őrző Varázslónőt.
A Varázslónő eleinte dühös a Mágusra, ám idővel a férfi közelsége olyan érzéseket kelt életre benne, amire nincs felkészülve, és esküjét figyelmen kívül hagyva, megszegi világuk szabályát. Ezzel végzetes hibát követ el.
A mindenség ura megbünteti őket.
Az emberi világba való száműzetés ideje alatt csak egyikük lehet tisztában azzal, honnan jöttek, kik is ők valójában, és így kell megoldást találniuk arra, hogy büntetésük alól felszabaduljanak.
Az eseményeket végig a szerelem mozgatja, még ha a szereplők sokszor ennek nincsenek is tudatában.
A regény főszereplője a legmélyebb érzelmeket éli át, és sokszor érzi úgy, hogy számára mindennek vége, nincs értelme tovább küzdenie a célért.Ez a szívbemarkoló történet feltárja, milyen erőket mozgat meg két lélek szerelme, és mire lehetünk képesek a másikért.
Kiadó: Smaragdk Kiadó
Nálam: 5/5
-
7 kedvenc idézet egy kedvenc könyvből
Delia Owens – Ahol a folyami rákok énekelnek egy meghatározó könyv volt számomra. Nagyon szerettem és mindenkinek ajánlanám legalább egyszer elolvasásra. De inkább többször. Ebből a könyvből válogattam néhány számomra nagyon kedves sort.
Ti olvasátok már? Nektek hogy tetszett?
“Néha ismeretlen éjszakai hangokat hallott, vagy megijedt a közelben lecsapó villámtól, de valahányszor megbotlott, a táj ott volt, hogy elkapja. Míg végül egy óvatlan pillanatban a szívfájdalom elszivárgott, akár a víz a homokban. Még mindig ott volt, de már a mélyben. Kya a lélegző, nedves földre tette a kezét, és a láp lett az édesanyja.”
„Ha valaki érti, mi az a magány, a hold biztosan. Kya lassan visszatért az ebihalak kiszámítható életciklusához, a szentjánosbogarak táncához, és még mélyebbre ásta be magát a szótlan vadonba. Úgy tetszett, a természet az egyetlen olyan kő, ami nem billen ki alóla a folyó közepén.”
„A dagály közeledett, egy hullám átcsapott a lábán, és kagylók százait sodorta vissza magával a tengerbe. Kya ebből a földből és ebből a vízből származott, és most visszatért hozzájuk. A mélységbe zárja a titkait.”
“Kya azzal is megelégedett, hogy részese lehet a természet körforgásának, ami épp olyan biztos, mint az apály és a dagály váltakozása. Úgy kötődött a bolygójához, ahogy kevesen ezen a világon. Mély gyökerekkel kapaszkodott a földbe. Őt ez az anya szülte.”
„A természetben, kint, az érintetlen vadonban, ott, ahol a folyami rákok énekelnek, ahogy mondani szokás, ezek a látszólag könyörtelen viselkedésminták valójában megnövelik az anya élete során ellett kölykök számát, és így a gének, amelyekben ott a parancs az ivadékok elhagyására stressz idején, továbbörökítődnek a következő generációra.”
Ez csak töredéke annak a sok szép természetet leíró résznek, ami a regényben megtalálható. Az Ahol a folyami rákok énekelnek egy rendkívüli regény, melyben ember és természet eggyé válik. Számomra ezt adta Kya és a láp kapcsolatának bemutatása. Kya személyisége, viselkedésének okai igencsak elgondolkatóak. Zsenliális történet.
falakmögött
-
Camilla Läckberg – Fjällbacka sorozat 1-3
Camilla Läckberg nevével évekkel ezelőtt találkoztam, amikor egy kihívás miatt olvastam el Az idomár című regényét. Már akkoriban is szerettem a skandináv krimiket, az ő regényével pedig csak még egy lökést kaptam feléjük. Ezzel sikeresen belecsöppenve a Fjällbacka sorozatba.
A könyv elolvasását követően vettem észre, hogy ez egy 10 kötetes sorozat 9. része. Sikerült megint beletrafálnom egybe, pedig megfogadtam kerülöm a sorozatokat, amíg a már megkezdettekkel nem végzek. Ez ismét nem jött össze.
Mindhárom történet Fjällbacka kisvárosában játszódik és a körülötte található településeken, Svédországban. Nem mellesleg az írónő is itt született, így kitűnő leírásokat kapunk a városkáról.
Jéghercegnő: 5/5
A prédikátor: 5/5
A kőfejtő: 5/5 de erre többet adnék, ha lehetne