Szemán Zoltán – Egy őrangyal naplója
Egy vicces és szórakoztató könyvről hoztam ajánlót nektek, fantasy zsánerben. Első könyvem az írótól, de biztosan nem az utolsó. Először is íme a könyv fülszövege:
Launiel, egy friss diplomás őrangyal, aki élete első megbízatására indul a Földre. Feladata, hogy őrizzen, védjen egy fiatal nőt, Jasmine-t.
Főhősünk még tapasztalatlan az emberi világ dolgaiban, de lelkes. Néha kicsit túlságosan is. Az első napok viszonylagos nyugalma azonban hirtelen megváltozik, mikor a lány húga, Betty odaköltözik Jasmine-hez.
Vele együtt pedig egy angyal számára nagyon nem kívánatos, hívatlan vendég is megjelenik a lakásban, és teljesen felforgatja mindenki életét…
Hogy mi lesz abból, ha egy angyal és egy démon találkozik? Hát ebből a történetből megtudhatod és garantált a szórakozás hozzá. Imádtam ahogy a két főszereplő osztja egymást. Rengeteget nevettem a beszólásokon és a történet is elég pörgősre sikerült, így egy másodperc erejéig sem volt unalmas.
Nagyon jó volt az alapötlet, hogy egy kezdő Őrangyal, aki első küldetését kapja, rögtön azonnal belecsöppen a legjavába. Nemcsak, hogy nem egy egyszerű embert kap, akire vigyáznia kell, de még mellé egy idegesítő démon is bejön a képbe. Ashir nagyon nagy formára sikerült, bármennyire is ő testesíti meg a gonoszt a történetben, én megkedveltem őt is. A beszólásaival pedig simán tudna magának pár lelket szerezni, mert annyira jók, de Launiel is hamar belerázkódik az adok kapokba.
A Pokol leírása egyszerűen zseniális volt. Örültem volna, ha a Mennyekből is kicsit több információt kaptam volna, mert biztos vagyok benne, hogy Launiel szemén keresztül az is fantasztikus lett volna.
Az emberek a történetben szerintem nagyon jók voltak, jó karakterek lettek, mind a lány testvérpár, mint a férfi mellékszereplők. A történet vége fantasztikus lett és nagyon kerek.
Nem tudnék rosszat mondani a könyvre, hacsak nem azt (ha ezt lehet rossznak venni), hogy még vagy öt ilyet el tudtam volna olvasni. 😀
Nálam 5/5 maximálisan és remélem minél több emberhez eljut ez a könyv, mert mindenkire ráfér egy kis kikapcsolódás és jókedv. Vigyétek hírét, mert ez a könyv nagyon megérdemli 🙂
A könyv csak ebook formában megvásárolható, az alábbi linken elérhető az író oldala, ahol az Árak gomb alatt, megtaláljátok a könyveket és meg is tudjátok venni azokat.
Az író facebookos oldala: https://www.facebook.com/zbooks/
Kedvenc részek:
“Az emberek az utcákon meglepődve pillantottak fel a sötétszürke felhőtakaróra, mert az ázott rongyra emlékeztető pamacsok széthúzódtak, és pár másodpercre a nap aranyló sugarai ragyogták be a várost. Hát igen, ez történik, ha egy angyal nevet. “
“ – Meg volt a napi pofozkodásod? Eltörted az orrom te nyomorult naposcsibe!”
“ – Tudtad, hogy az agyaloknak van neve is, nem csak annyi, hogy “angyalka”? Engem Launielnek hívnak.
A démon először megdermedt, majd kitört belőle a röhögés.
– Hogy minek? Te kénkőszagú, hát ki adta neked ezt az idióta nevet? Úgy hangzik, mint valami kínai műpadló márka neve. “