-
Fróna Zsófia – A fegyferforgató 3.
Baljós szövetségek
Sziasztok!
Tegnap jelent meg Fróna Zsófia A fegyverforgató sorozatának legújabb része a Baljós szövetségek. No nem voltam ennyire gyors az olvasásban hanem, mint ahogy korábban is előolvashattam a regényt, most is, még valamikor év elején. Őszintén szólva én már hónapok óta várom a negyedik részt szóval minden együttérzésem a harmadik kötet olvasóinak 😀 Igen, aki már olvasta az első kettőt, annak nem lesz meglepetés a harmadik vége sem, az „erős befejezés némi hajtépéssel”, és „hogy Zsófi miért csinálod ezt velünk”.
Először is a borítót nézzük meg. Bár nem ez lett a kedvenc a három közül (nekem az első a best), de szerintem nagyon passzol a harmadik kötet történetéhez. És plussz információ, aki még esetleg nem tudta, hogy a démont az elején maga a szerző rajzolta. Sokan mondták, hogy ijesztő, de szerintem cuki lett 🙂 De hogy ez mennyire passzol valójában a könyvben szereplő karakterhez, azt olvasás után ti magatok is el fogjátok tudni dönteni hogy cuki vagy ijesztő.
-
Írók az Olvasókhoz
Sziasztok!
Pár hónapja megszületett a fejembe, hogy szeretnék egy olyan állandó havi rovatot amiben írók szólnának az olvasókhoz egy rövidke, pár mondatos kis üzenet erejéig.
Nos elérkezett az ideje az első ilyen bejegyzésnek, melyben három olyan írónőt kértem fel erre, akik erős lökést adtak számomra ilyen vagy olyan úton, még ha erről nem is tudnak feltétlenül 🙂
-
Fróna Zsófia – A fegyverforgató 2.
Démonok közt
Sziasztok!
Egy sorozat következő, napokban megjelenő részéről fogok most írni.
Még decemberben ismét az a megtiszteltetés ért, hogy előolvashattam Zsófi könyvét, A fegyverforgató sorozat második kötetét, mely a Démonok között címet viseli.
Már nagyon vártam a folytatást, mivel számos kérdés maradt bennem az első rész után. Akik már olvasták, szerintem hasonló cipőben vannak, nekik elöljáróban annyit elárulok, hogy ismét lesz benne nagy “bumm” nem is egy, hanem kettő, szerintem.