• Könyvajánló

    Sáfrán Judit – Az ​írisz emlékei

    Örökölt királyság 1.

    Sziasztok!

    Nagyon örültem, amikor Sáfrán Judit felajánlotta, hogy elolvashatom Az írisz emlékei című könyvét. Bevallom a könyvet több olvasói csoportban is láttam már korábban és a borítója nagyon tetszett, de mivel halomban állnak az olvasatlan könyvek így is, előbb azok létszámát szerettem volna csökkenteni. 

    Fülszöveg:

    A tizenhat éves Cylia öt évvel ezelőtt elveszítette minden emlékét, s azóta sem sikerült azokat visszanyernie. Az éjszakánként rátörő rémálmok miatt pszichológushoz jár és az ő segítségével igyekszik helyretenni zavaros világát, ám ezt a szülei nem nézik jó szemmel.
    Amikor egy rémisztő támadás alkalmával a valóságban is szemben találja magát álombeli megmentőjével, Keinnal, ráébred, hogy képzelgéseinek köze lehet a múltjához, és senki sem az, mint akinek mutatja magát.
    A válaszok után kutató lány szembesül az igazsággal, miszerint egy hátrahagyott uralkodói ház leszármazottja, akit ellenségei, a hitetlenek üldöznek. Döntésre kényszerül; választhatja szülei bujdosó életét, vagy visszatérhet szülőhazájába, hogy megismerje a múltját, és vele együtt felvállalja a trónörökös szerepét.
    Vajon képes beteljesíteni a sorsát egy párhuzamos világban, ahol mindent áthat az istenek ereje?
    El tudja fogadni, hogy az életével mostantól nem csak ő rendelkezik?

    teljes fülszöveget itt találjátok

    Kiadó: NewLine

    Borító: Ashley Redwood

    Szöveggondozás: NeylaGrey

    Nálam: 5/5

  • Könyvajánló

    S. A. Locryn – Éjfekete

    Sziasztok!

    Nemrégiben olvastam el S.A. Locryn Éjfekete című fantasy regényét. Korábban a Gyufalángot olvastam már az írónőtől és az nagyon tetszett, itt találjátok azt az ajánlómat. 

    Fülszöveg:

    Váratlanul a fák közül egy alakot látott kilépni. Magas volt, határozottan emberi, de sugárzott belőle valami ijesztően állatias. A vér is meghűlt a látványától az ereiben, miközben az a lény felé tartott. Szél támadt körülötte, ahogy elő‐elő villanva a feketeségből egyre közelebb siklott a fiúhoz. Az a valami felé nyúlt, szíve irányába kapott.

    Ez a regény nem pusztán egy romantikus YA fantasy, hanem egy olyan történet, amiben léteznek még a mesék csodái. Elliott Baxter gyakran céltáblája iskolatársai zaklatásának. Amikor egy kis éjszakai sétára invitálják a közeli erdőhöz, még senki nem tudja, milyen szörny figyel fel a fiúk mókázására. Fogalmuk sincs, hogy csínyük kis idő múlva fenekestől forgatja fel mindannyiuk életét. Az erdőből már nem ugyanaz az Elliott tér vissza.

    Kiadó: Smaragd

    Borító: Kim H. Angel és Lászlóczki Richárd

    Szöveggondozás: Stílus és Technika

    Nálam: 5/4,5

  • blog,  Könyvajánló

    Tánczos Lívia – A ​Főnixmadár újjászületése 

    Sziasztok!

    Egy ideje már foglalkozom az önismeret témakörével, így örültem neki, hogy elolvashattam Tánczos Lívia A ​Főnixmadár újjászületése című könyvét.

    Mi ​történne, ha rálépnél az önmagadhoz vezető útra?
    Mi van akkor, ha a változtatás képessége máris a saját kezedben van?
    Mi az a megváltoztathatatlannak tűnő dolog, ami mégiscsak megváltozna, ha az önismeret útját választanád?
    Mi az a valóság, amit létre szeretnél hozni magadnak?
    Miben változna meg az életed, ha elkezdenél a jelenben élni?
    Mi történne, ha megbocsátanál önmagadnak és mindenkinek, aki valaha megbántott?
    Mi változna meg az életedben, ha elkezdenél más szemszögből tekinteni a veled történő eseményekre?
    Mennyiben változna meg az életed, ha felszámolnád a tudatalattiönszabotázs-programjaidat?
    Mi történne, ha rájönnél, a megoldás benned van?
    Mi lenne, ha már most elkezdenéd az önismereti munkát?
    Ha válaszokat keresel a fenti kérdésekre, először olvasd el ezt a könyvet! Tánczos Lívia gondolkodásmód-tanácsadó az A Főnixmadár újjászületése – Úton önmagunk felé című könyvében lapról lapra formálja át a gondolataidat, és segít elindulni a megnyugtató megoldások irányában.

    Kiadó: Smaragd

    Szöveggondozás: Gábor Adrienn

    Borító: Ábrahám Gábor

    Nálam: 5/4,5

  • Könyvajánló

    Gombos László – A ​hidegháború és még 30 év

    Sziasztok!

    Egy számomra nagyon komfortzónán kívüli könyvről hozok ajánlót, de annál nagyobb örömmel. Nem sűrűn olvasok, (sőt szinte inkább soha lenne a leginkább megfelelő szó az állapotra) ismeretterjesztő és történelmi könyveket, így ez most számomra nagyon új volt, de egyáltalán nem bántam meg.

    Fülszöveg:

    A szerző őszintén, néhol szenvedélyesen, de tényszerűen igyekszik elénk tárni a Hidegháború korszakát és az azt követő 30 évet. Egyéni látásmódja új megvilágításba helyezi ezt a történelmi korszakot. Bemutatja azokat a politikai és hatalmi játszmákat, amelyek korunk történelmét és emberek millióinak sorsát alakítják, amely segít megérteni a jelenkor gyors változásait, háborúit és a társadalmi törekvéseket.

    A könyv nem csak azoknak készült, akik szeretik a történelmet, hanem mindenkinek, ezért a szerzője igyekezett úgy fogalmazni, hogy minden érdeklődő számára érthető legyen.

    SzöveggondozásStílus és Technika

    Borító: Zsiros-Petróczki Kitti

    Kiadó: Smaragd kiadó

    Nálam: 5/5