-
Írók az Olvasókhoz
Sziasztok!
A rovat folytatódik és ezúttal ismét három szerzőt kértem fel, hogy üzenjenek Nektek!
A három szerző és eddig megjelent könyveik:
Stian Skald könyvei: Az elveszett aranyváros keresése (Avalantia 1.), A lelkek kútja (Avalantia 2. )
„Hosszú életem során számtalanszor éreztem már, hogy örömest cserélnék eme irományok szereplőivel. Útra kelnék, hogy világot lássak, titkok után kutassak, s közben dacoljak minden veszéllyel. Egy volnék közülük, s velük együtt küzdenék, félnék és remélnék. Ám a sors más, nem kevésbé izgalmas szerepet szánt nekem. Az én hivatásom ugyanis, hogy lejegyezzem és a világ elé tárjam e vakmerő kalandorok igaz történetét.”
Sáfrán Judit könyve: Az írisz emlékei
„A szerzők kezében nagy hatalom van; világokat teremthetnek, emberi életeket menthetnek, sorsokat írhatnak felül. Olvasók nélkül az írói képesség mit sem ér, hiszen a könyvek felnyitásával ők teszik lehetővé a varázslat felszabadulását.”
Keiran Rowley könyve: Hanyatlás (Az Elfeledettek Városa 1.)
“Aki komolyan gondolja az írást, nem elégedhet meg csupán azzal, hogy papírra vet egy történetet. Mert kizárólag az írástechnikai fogások elsajátításával ugyan kikezdhetetlen iparosok születhetnek, de aki igazán jó író szeretne lenni, az felelősséggel tartozik a leírt szavakért. Lelket kell öntenie beléjük.”
A kép megalkotásáért továbbra is hálás köszönet Lukács Edinának, a Booktime blog vezetőjének 🙂
-
Gyermektelenül
Érzékeny témas sorozat
Sziasztok!
A kötetnek többször álltam neki, de valahogy eddig sosem sikerült végig olvasnom. Bizton állítom, most, miután végig olvastam, hogy ez csak a hangulatomhoz és valami belső megérzéshez kapcsolható, hogy még nem akkor volt ott az ideje.
Fülszöveg:
A Gyermektelenül című antológia a Stílus és Technika által indított Érzékeny téma sorozat első kötete.
A sorozat a társadalmat és az egyént érzékenyen érintő témákat dolgoz fel.
A kötetben az írók az irodalom eszközeivel mutatják be, milyennek látják a gyermektelenséget, legyen szó egészségügyi vagy szociális okról, tudatos döntésről, esetleg egy elképzelt jövőről.
A gyermektelenséget nagyon sokféleképpen élik meg az emberek. Jelenlegi társadalmunkban erős vitákat vált ki, ha valaki úgy dönt, nem vállal gyereket, míg mások tragédiaként élik meg azt, hogy nekik nem lehet. Az sem könnyíti meg az utóbbiak helyzetét, hogy a társadalom a gyermekvállalás képességének hiányát valamilyen egyéni hibának véli, ezzel komoly lelki terhet róva az amúgy is traumatizált személyre.
Sokan úgy beszélnek a gyermekvállalásról, mintha az valami könnyed szórakozás lenne mindenki számára, miközben elfeledkeznek arról, hogy a történelem során már többször fordult elő, hogy bizony a szülők és a társadalom drasztikus eszközökhöz folyamodott, amikor kétségessé vált a gyermekek felnevelése. Emlékezzünk csak a Jancsi és Juliska* mese hátterére.
*1314 és 1322 között éhínség tombolt Európában, és jobbára kitették őket otthonról, rosszabb esetben ők maguk váltak étellé.
Szöveggondozás: Stílus és Technika
Borító: Veréb Csilla
Nálam: 5/5
-
Gutási Gábor – A nyaralás
Gabi – Csabi kalandjai 1.
Sziasztok!
Ritkán szoktam mesekönyveket olvasni, de ha olvasok mindig megfogadom, hogy sűrűbben fogok, aztán persze eltelnek a hónapok és semmi. 🙁
Nagyon megtisztelő volt, hogy Gábor felajánlotta, hogy olvassam el a hamarosan (június 9.) megjelnő mesekönyvét, amit nem más illusztrált rajzaival, mint Fróna Zsófia.
Fülszöveg részlet:
„Gabi és Csabi története egy kedves családi mese, ami a szülőknek legalább annyit ad, mint a gyerekeknek. Olvasás közben a gyerekek egy izgalmas nyaralás történetét ismerhetik meg, míg a szülőknek visszaidézi a gyerekkori élményeket. A karakterek végtelenül aranyosak és szimpatikusak, a történet izgalmas, a hangulat családias, vagyis egy olyan könyv, ami nem maradhat ki nyáron a táskából a nyaralás alatt, de a könyves polcról se.” – Kőszegi-Arbeiter Anita, meseíró
Illusztráció: Fróna Zsófia
Szöveggondozás: Nagy-Kemendy Júlia, Halmi Ildikó, Kolozsvári Dóra
Nálam: 5/5
-
7 kedvenc idézet egy kedvenc könyvből
Aurora Lewis Turner – A tűzróka (Az ikerlángbűbáj 1.)
Sziasztok!
Rég volt már ilyen bejegyzés, szóval azt hiszem eljött az ideje egy újabbnak. A választott könyvről az ajánlómat itt találjátok. Jöjjenek is az idézetek!
„– Le kell venned a cipődet!
– A faszom nem kéne? – kérdezte a férfi gorombán.
– Momentán nem, csak a cipőd – felelte a lány komolyan.
– Momentán? – mosolyodott el a férfi. – Akkor mégiscsak a Love hotelbe kellett volna mennünk. – Láthatóan élvezte, ahogy Amaya arca színe hasonlítani kezdett haja vöröséhez.”
-
Marosi Nikolett – Szakadék
Csak hiszed, hogy kommunikálsz
Sziasztok!
Marosi Nikolett könyvéről hoztam nektek ajánlót és pár részletet. Még áprilisban olvastam ki, egy utazás alkalmával. Nagyon mély és elgondolkodtató írások vannak a kötetben és bár lassan olvastam őket, sokszor meg is álltam egy-egy után és volt hogy abba is hagytam az olvasást, mert úgy éreztem ezt még emésztenem kell, nem lenne illő tovább olvasni és egy másikra rátérni, még így is azt érzem, hogy gyors voltam.
Fülszöveg:
„Bevallom, kicsit féltem, hogy nekem kell véleményt mondanom, ajánlást írnom a könyvről, hiszen nehéz elfogultság nélkül úgy, hogy a mindennapjainkat együtt töltjük Nikivel. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a Szakadék a szemem előtt született meg. Naponta belekóstolhattam egy-egy versbe, írásba, bár volt, ami még előttem is titok maradt. Talán nem is értettem mindennel egyet és mások is lesznek így, de nem is kell…
Ebben a könyvben a ma embere végre tükörbe nézhet, s gyakran meg is látja magát benne, de valljuk be őszintén, ezt nem szívesen ismerjük el.
Bátran ajánlom az írásokat azoknak, akik szeretnek elmélkedni az élet nagy dolgain, szeretik a szép, mélyreható verseket, akik mernek és tudnak önállóan dönteni, és azoknak is, akik ezt még csak most tanulják…”
Kiss Zoltán
Dalszerző
Borító: Marosi Nikolett és Gál József
Szöveggondozás: Gál József, Orbánné Vidéki Márta
Nálam: 5/5