• Könyvajánló

    Mártonffy András – Én, Sándor Erik

    Egy Pszichopata emlékiratai

    Sziasztok!

    Egy érdekes könyvről hoztam most nektek el az ajánlómat. 

    Nem is a könyv címe, sokkal inkább az alcíme Egy pszichopata emlékiratai volt, ami megfogott elsőre könyvben. 

    Bár a mű egy fiktív, kitalált naplóregény, tehát ne ezek alapján állapítsuk meg bárkiről is, hogy ő egy pszichopata, de azért érdekes volt és számomra még hihető is, hogy valójában tényleg ilyen gondolatok játszódhatnak le emberek fejében. Erik egoizmusa és saját maga piedesztálra emelése határtalan volt, de emellett érdekes volt az is, hogy valójában tényleg ennyire befolyásolhatóak, érzelmileg kihasználhatóak az emberek még manapság is, sajnos. 

  • Írók az Olvasókhoz

    Írók az Olvasókhoz

    Sziasztok!

    Pár hónapja megszületett a fejembe, hogy szeretnék egy olyan állandó havi rovatot amiben írók szólnának az olvasókhoz egy rövidke, pár mondatos kis üzenet erejéig.

    Nos elérkezett az ideje az első ilyen bejegyzésnek, melyben három olyan írónőt kértem fel erre, akik erős lökést adtak számomra ilyen vagy olyan úton, még ha erről nem is tudnak feltétlenül 🙂 

  • Könyvajánló

    Szántó Dániel – Egy pap vallomása

    Sziasztok!

    Nagy krimi rajongó vagyok és jó ideje már, hogy úgy adódott, hogy nem olvastam egyet se. Kíváncsian vágtam bele Szántó Dániel könyvébe, főleg mivel rengetegszer jött velem szembe az interneten, viszont pont emiatt, kicsit tartottam tőle. 

    Először is a borítója nagyon tetszett, szerintem illik a történethez és elég figyelemfelkeltő is. 

  • Könyvajánló

    Varga Szilárd – Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban

    Sziasztok!

    Vissza a mesék vilàgába 🙂

    Én vagyok az a személy ha választani kell mit nézzünk, az esetek többségében mesét választ, mégis könyvek terén elég ritkàn olvasok meséket, ha olvasok akkor is a régi,nagy kedvenceimet veszem elő. 

    Lele és Lilla kalandjait egy számomra nagyon kedves ember ajànlotta és amint megkaptam a könyvet el is kezdtem olvasni. Ültő helyemben végig is olvastam mind a 140 oldalt. Fájó szívvel tettem le, mert annyira elmerültem benne, hogy nem nagyon akaródzott visszajönni ebbe a világba.

  • 7 kedvenc idézet

    7 kedvenc idézet egy kedvenc könyvből

    Jud Meyrin/Megyeri Judit – Lowdeni boszorkányhajsza

    Ezúttal most egy régebben olvasott kedvenc könyvből hozok nektek néhány idézetet képpel. Kis emlékeztető azoknak, akik esetleg olvasták és kedvcsináló a leendő olvasóknak. Az apropója pedig nem más, hogy már ezerrel készül a mássodik része és ha minden igaz jövő tavasszal érkezik. 🙂

    „– Hát ez elég klisés – vigyorgott rá Kelsey a válla fölött. – A rideg, mogorva nyomozó, akinek nincs egy kedves szava, és még a kávéját is feketén issza. Mintha egy sablon detektív sorozatból léptél volna elő.
    A nő belepottyantotta a kapszulát a kávéfőzőbe, és ráhúzta a fedelet. A gép zúgni kezdett, sötétbarna kávé csurgott a csészébe, a konyhát pedig betöltötte a pörkölt, kicsit kesernyés aroma.
    – Te sem vagy ám túl eredeti – jegyezte meg Tristan, és nekidőlt a pultnak Kelsey mellett. – A locsifecsi újságíró, aki mindenbe beleüti az orrát, közben meg folyton bajba keveredik.”