-
7 kedvenc idézet egy kedvenc könyvből
Irvin D. Yalom · Marilyn Yalom – Halálról és életről című könyvéből gyűjtöttem össze kedvenc idézeteim, persze ennél jóval többet jelöltem, de remélem ez a néhány sorral, a könyv hangulatát és fontos mondandóját sikerült megragadni.
„Saját magunkat csapjunk be, ha nem tudjuk vagy akarjuk elfogadni a létezés tünékenységét.”
„Nincs nagyobb boldogság, mint fogni Marilyn kezét. Nem tudok betelni vele. Ez így van gimnazistakorunk óta. A többiek mindig cukkoltak bennünket, hogy még a Roosevelt Gimnázium büféjében, ebéd közben is fogtuk egymás kezét – és most, hetven évvel később is így teszünk.”
-
Írók az Olvasókhoz
Az írók könyveit megtaláljátok a Smaragd Kiadó webshopjában 🙂
-
Holly Jackson – Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
Holly Jackson Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz című regényét teljes mértékben cím alapján választottam. Tudtam, hogy ezt el kell olvassam. Fülszöveget se néztem és bevallom én kicsit másra számítottam végül, mint amit kaptam. Így jár, aki random vesz könyvet. A maga nemében nagyon is jó volt szerintem, csak én egy felnőttesebb krimit képzeltem el, míg ez egy tiniknek szóló, aranyos nyomozás volt 🙂
Fülszöveg:
Egy lezárt akta, egy kínzó rejtély… és egy lány, aki tudni akarja az igazságot.
Öt évvel ezelőtt Andie Bellt, a Little Kilton-i gimnázium diákját megölte a barátja. A rendőrség így tudja. A városban mindenki így tudja. A gyilkosság emléke azóta kísérti a kisváros lakóit, bár az élet látszólag nyugodt mederben folyik tovább. Pippa, a gimnázium egyik végzős diákja elhatározza, hogy egy iskolai projekt keretében előveszi az ügyet, és kideríti, mi történt valójában. Ő sosem hitte el, hogy Sal Singh a gyilkos. De ha nem ő az, akkor ki? És vajon meddig fogja tétlenül nézni, hogy Pippa egyre közelebb kerül a megdöbbentő igazsághoz?
Kegyetlen társasjáték, ahol egy kisváros a játéktábla, és fogalmad sincs, ki nevet a végén…Nálam: 5/4,5
-
Összesítő lista 5. – önismeret, pszichológia, spiritualitás
Utoljára hagytam egy olyan csoportot, amit inkább úgy jellemeznék, hogy azok a könyvek, amik segítették az idei évben az önismereti munkám.
Irvin D. Yalom · Marilyn Yalom halálról és életről
Lukács Liza Az éhes lélek gyógyítása
Varga Szilárd A mágusok ideje
Petróczki Kitti Elképzelt terápia
Tánczos Lívia A Főnixmadár újjászületése
Bert Hellinger · Gabriele ten Hövel Felismerni, ami van
Hiro Arikawa Az utazó macska krónikája
-
Összesítő lista 4. – Smaragd Kiadós könyvek
A következő összesítő lista azon Smaragd Kiadónál megjelent könyvekről szól, melyeket idén olvastam el.
Zsíros-Takács Mária: Préda
Zsíros-Takács Mária: Rés
Gombos László: A hidegháború és még 30 év
Elena Honoria: Cukorfalat
Németh Krisztina: A hazara
S. A. Locryn: Éjfekete
Zsiros-Petróczki Kitti: Elképzelt terápia