Sziasztok!

Először a könyv fülszövegét mutatnám meg nektek, amiről most írni fogok nektek:

Huhh nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert annyira nehéz összeszednem a könyvről a gondolataimat, főleg úgy, hogy át tudjam adni az érzést, az élményt, amit ez a könyv nekem adott. 

Annyival magával ragadott a könyv, hogy csak egyszer tettem le, mikor már muszáj volt aludnom, de reggel ötkor felébredtem és már olvastam is, egész addig amíg ki nem olvastam. Nem akartam letenni, mert érdekelt mi lesz Lujzival, meddig jut az életben. 

Mondanám, hogy Lujzi kicsit én vagyok, és mégse. Voltak az életének olyan részei, aminél azt mondtam, tudom mit érzel, én is éreztem. Főleg Áron karaktere volt, akinél szabályosan levegőbe csaptam, hogy nah, ez az, őt tudom ki. 😀

Mielőtt belekezdek abba, hogy mi az amit imádtam, elmondom mi az ami zavart, mert itt jön a csavar, ami zavart, pont az fogott meg a végén. 

Zavart az elején, az első kb 100 oldalon, hogy azt se tudtam mi van, hol vagyunk időben, néhol annyira összezavarodtam, hogy vissza kellett lapoznom.  Ez egy részben lehet az írónő stílusa miatt is, de lehet az ebook tördelése is, mert volt, hogy egyik történetből a másikba csaptunk át, és egy sor szünet se volt közte. Ez a rész mondjuk egész a végéig zavart egy kicsit, de ez az egy negatívum van amit el tudok mondani róla. 

Sokszor kapkodtam a fejem a bekezdések között, de aztán elengedtem az egészet és elkezdtem élvezni. Már nem akartam időben felépíteni. Csak hallgattam Lujzit, mintha itt ült volna velem szembe és mesélte volna az életét. A neveknél, mert elég sok volt 😀 sokszor visszakerestem (ebook előnye, hogy másodpercek alatt visszatérhettem valakire, akire nem emlékeztem) ami még inkább erősítette bennem azt az érzést, mikor egy vadidegennel leülsz és mesél neked.  Megvan az az érzés, mikor megkérdeznéd nah jó de ki is volt az a Levente, vagy Viktor vagy Bálint, ő volt az aki…jah nem… és mesél tovább. 

A könyv felénél már úgy éreztem barátnők vagyunk. És bár nem értettem minden reakciójával egyet, nem értettem sokszor a családjában kialakult viták okát, pl Zalánnal , az öccsével miért is vesztek össze. De így volt jó, nem ítéltem el, egyszerűen csak hallgattam ahogy mesél. Ahogy néhol csapong az emlékek között. 

Egy élmény volt elolvasni, mert hasonlót nem éreztem még így könyvvel, tényleg olyan lett Lujzi, mint a barátom. Lehet azért, mert ő is sok mindenen átment és mégis hová eljutott. Sokat változott az élete során, de ezzel mind így vagyunk, és Lujzi egy jó példa arra, hogy hogyan lehet kitörni és elérni az álmaid. 

A csapongó elbeszélés ami kicsit nehezített az olvasáson és a sok név, végül pont azt az érzést hozták meg bennem, hogy Lujzi él, itt van és mesél. 

Nálam 5/5 mert valami olyan pluszt adott <3 , ami miatt nem tudnék levonni belőle, azért az apró hibákért, hogy néhol jó lett volna legalább egy sor szünet a két gondolat menet között. 

Az írónő oldalát az alábbi linkeken találjátok meg:

https://www.facebook.com/lujzielete

http://lujzielete.hu/

Kedvenc részek:

“Azt mondta, “a csend is üzenet” “

“Szeretném tudni, hogyan kell nem szeretni”

“Szeretnék egy napon, úgy a tükörbe nézni, hogy azt mondhatom: igen, ez vagyok én.”

“Aki a lényeddé válik, azt még a következő élet sem veszi el…”

És már útban a következő rész, az Alfonz ikerlángja 🙂 Amiről hamarosan írok Nektek.