• Könyvajánló

    2021 összesítő

    Sziasztok!

    Év vége lévén hoztam egy kis összesítő listát és néhány számot.

    64 könyv, 21812 oldal, legalábbis a molyon számlált adatok szerint. Ehhez hozzájön az a néhány kézirat és interaktív történet amik még nem jelentek meg illetve novellák, úgy hogy összeségében egy nagyon nagyon jó év volt olvasás szempontjából.

    Sok kihívásban vettem részt, így sok könyvet szempontok miatt olvastam el így a hosszú-hosszú listámról fogytak azok a könyvek, amelyek jó ideje várakoztak. Következő évben azonban már csak a meglévő kihívásokat szeretném befejezni és most a polcomon heverő könyveket szeretném fogyasztani 😀

    Készítettem egy képet, melyen azok a könyvek szerepelnek, amelyeket olvastam idén. És igen, ez nem mind, viszont jól mutatja, hogy a meglévő könyveimből alig olvastam, mellette sok ebookot olvastam és akadt nem egy kölcsön könyv is. Ami nem baj, de ideje most a polc felé figyelnem.

    Sok új szerzőt ismertem meg, és elég sok magyar szerzőtől is olvastam szerintem. Nekik külön köszönet, nem csak a jó könyvekért, hanem a kedveségért is, amivel felém és az olvasók felé fordulnak.

    Jövőre szeretnék még több magyar szerzővel megismerkedni és remélem erre lesz is lehetőségem.

    Akikhez pedig közelebbi kapcsolat fűz, bizalmat szavaztak nekem, megmutatták a kéziratukat nekik továbbra is csak azt tudom ígérni, hogy tőlem telhetőleg segíteni fogom őket és számíthatnak rám 😉 <3 <3

    Illetve még egy számadat, ez a 49. bejegyzés a blogon ebben az évben 😀 majdnem jó lett nah 😀

  • blog

    Jud Meyrin – A múlt bűnei

    Sziasztok!

    Jud Meyrin, azaz Megyeri Judit első regényét olvastam el nemrégiben. Már nagyon kíváncsi voltam rá. Sokszor szembejött velem a különbőző oldalakon, de igyekeztem kerülni minden részletet és információt róla, hogy teljesen ismeretlenül vághassak bele a könyvbe 🙂

    Annyit elárulok így beharangazóként, hogy eddig a négy könyv közül nekem valamiért most ez a kedvencem 🙂 Bár szerettem a Rózsakői rejtélyek első és második részét, illetve a Lowdeni boszorkányhajszát is, de valamiért Fanny és Alexander története teljesen beszippantott és minden nap alig vártam, hogy olvashassam a könyvet. 

  • Írók az Olvasókhoz

    Írók az Olvasókhoz

    Sziasztok!

    Beköszöntött a december és egy újabb hónap is. Ezzel el is érkezvén a rovat második bejegyzéséhez.

    Ebben a hónapban L. J. Wesleyt, Robin O’Wrightlyt és Megyeri Juditot kértem fel, hogy üzenjenek nektek 🙂

    Mivel a mind a hármójuktól olvastam már pár könyvet, azt kell mondjam szerintem az üzeneteik nagyon is illenek az írókhoz. 🙂 Ezúttal is köszönöm nekik, hogy részt vettek ebben 🙂

  • Könyvajánló

    Fróna Zsófia – A fegyferforgató 3.

    Baljós szövetségek

    Sziasztok!

    Tegnap jelent meg Fróna Zsófia A fegyverforgató sorozatának legújabb része a Baljós szövetségek. No nem voltam ennyire gyors az olvasásban hanem, mint ahogy korábban is előolvashattam a regényt, most is, még valamikor év elején. Őszintén szólva én már hónapok óta várom a negyedik részt szóval minden együttérzésem a harmadik kötet olvasóinak 😀 Igen, aki már olvasta az első kettőt, annak nem lesz meglepetés a harmadik vége sem, az „erős befejezés némi hajtépéssel”, és „hogy Zsófi miért csinálod ezt velünk”. 

    Először is a borítót nézzük meg. Bár nem ez lett a kedvenc a három közül (nekem az első a best), de szerintem nagyon passzol a harmadik kötet történetéhez. És plussz információ, aki még esetleg nem tudta, hogy a démont az elején maga a szerző rajzolta. Sokan mondták, hogy ijesztő, de szerintem cuki lett 🙂 De hogy ez mennyire passzol valójában a könyvben szereplő karakterhez, azt olvasás után ti magatok is el fogjátok tudni dönteni hogy cuki vagy ijesztő. 

  • Könyvajánló

    Mártonffy András – Én, Sándor Erik

    Egy Pszichopata emlékiratai

    Sziasztok!

    Egy érdekes könyvről hoztam most nektek el az ajánlómat. 

    Nem is a könyv címe, sokkal inkább az alcíme Egy pszichopata emlékiratai volt, ami megfogott elsőre könyvben. 

    Bár a mű egy fiktív, kitalált naplóregény, tehát ne ezek alapján állapítsuk meg bárkiről is, hogy ő egy pszichopata, de azért érdekes volt és számomra még hihető is, hogy valójában tényleg ilyen gondolatok játszódhatnak le emberek fejében. Erik egoizmusa és saját maga piedesztálra emelése határtalan volt, de emellett érdekes volt az is, hogy valójában tényleg ennyire befolyásolhatóak, érzelmileg kihasználhatóak az emberek még manapság is, sajnos.